a kutya elásva

rájöttem, hogy hol van.

Mármint, hogy mi idegesít ebben az egész szinglis kommunikációban. Ha röviden kell megfogalmaznom, akkor az, hogy nagyon felszínesnek tűnik.

Ha hosszabban:

Ma reggel a buszon egy nő karonülő kisgyerekkel álldogált. Mindenki más ült, és nézett kifelé, vagy aludt. Senki nem adta át a helyét, de aztán valaki leszállt, és a nő le tudott ülni. Az is igaz, hogy pandzsabi ruha (indiai) volt rajta, és nagyon szép volt ( a ruha is, a nő is, meg a kisfiú is).

Tehát ez van. A metrón, buszon alvás, mert "annyira félénkek és visszahúzódóak, hogy nem akarnak bámulni " (ez a mondat az egyetemen hangzott el például, Kund egy tanárának szájából, máig furcsállom). Tehát nem tudják észrevenni azt sem, ha valakinek nagyobb szüksége van az ülésre, leülésre. Annyira félénkek és visszaúzódóak, hogy inkább lelöknek a buszról, mint hogy jelezzék, hogy leszállnának. Igaz, hogy soha egy hangos szót nem hallani, de egy mosolyt sem látni, az biztos.

És akkor ott a másik oldal. Ha az ember belép egy boltba, hangos "Velkááááám mám" -mal (Üdvözlöm, asszonyom) köszönnek, és nem azért mert kék szemem van, mindenkinek így. Odajönnek, hogy segítsenek, követnek 5 centiről, hogy ha netalántán segítségre van szükségem, azonnal ott legyenek. Ha a bolt jól megy, akkor viszont se Velkám, se mosoly. Talán ezt a mosolytalanságot viselem legnehezebben.

Szóval hallottam én már azt, hogy a magyarok udvariatlanok. Azt hiszem, itt pláne udvariatlanok az emberek, vagys nagyon más a kultúra. Semmi tisztelet, semmi előzékenység.

Viszont bárkit bárhol fel lehet jelenteni, lehet a buszon mobiltelefonnal fényképet csinálni az épp ebédjét majszolgató utitársról (mert enni ugyebár tilos a járműveken) - és ezt a képet be leht küldeni egy napilapba, ahol aztán másnap okító szándékkal megjelenik.

Annyira összevissza ez az etika itt, hogy na. Ember legyen a talpán aki kiigazodik. Vagy kutya.