2009-09-21

bintan bintan bintan

Nem egészült ki mégsem, mert elszállt az éterben...



Holnap kiegészül a beszámoló...

Egy hétvége a szingapúriak kedvenc nyaralóhelyén, Bintan szigeten (ami Indonéziához tartozik, de ezzel ki is merült a különbség a két ország között) (ez persze nem igaz, mert nagyobb, mint Szinga, mégis indonézek lakják, és gyönyörű szép táj...)

Apálykor, érdekes madár a távolban.

Itt is esik...

A második éjszakára kikönyörgött lábakon a tengerben álló szobánk belülről.

"Készül" a finom kókusztej.

Régi autó, új golfkocsi, kókuszpálma.

Igazi Indonézia.

A sziget melletti szigeten.

Művészieskedő fotók.




Reggel megint apály.


Éjszaka.


Hazafelé a kompon.

2009-09-11

két gyöngyszem

Néhányan az ország vezetői közül megpróbálják népszerűsíteni a munkájukat...

valamint

Szingapúr történelme rajzfilmen, egész frapáns, az előadás maga a Parlament nyíltnapján törént meg, Hossan Leong résztvételével (akivel ma véletlünl olvastam egy röpke interjút, amiben megkérdezték, hogy miért szereti Szingapúrt, és a válaszai között az is benne foglaltatott, hogy mert mindenhol lehet az internetre csatlakozni, valamint mindenhol van légkondi...)


2009-09-10

csak hogy ez is itt legyen


egy régebbi dokumentum az EU választások idejéről






logika

Ha Szingapúrban rágót látunk az lehet

- a cipőnk talpán, megolvadva a meleg asztfaltról
- székünkön, valamint később a hátsó felünkön.

Nem vicc. Ugyanis Szingapúrban rágózni ugyan lehet, de rágót kapni nem. Így alapvetően kicsi az esély, hogy mások szájában vagy esetleg a saját szánkban találkoznánk vele.

Ez azért van, mert a szingapúriak állítólag nem tudják, hogy kell rágózni, és csak eldobják meg felragasztják.

A fenti két példából láthatóan hálát adhatunk a kormányzatnak, hogy megfékezte a rágó terjedését. Mi lenne, ha tényleg legális lenne?

2009-09-09

a kutya elásva

rájöttem, hogy hol van.

Mármint, hogy mi idegesít ebben az egész szinglis kommunikációban. Ha röviden kell megfogalmaznom, akkor az, hogy nagyon felszínesnek tűnik.

Ha hosszabban:

Ma reggel a buszon egy nő karonülő kisgyerekkel álldogált. Mindenki más ült, és nézett kifelé, vagy aludt. Senki nem adta át a helyét, de aztán valaki leszállt, és a nő le tudott ülni. Az is igaz, hogy pandzsabi ruha (indiai) volt rajta, és nagyon szép volt ( a ruha is, a nő is, meg a kisfiú is).

Tehát ez van. A metrón, buszon alvás, mert "annyira félénkek és visszahúzódóak, hogy nem akarnak bámulni " (ez a mondat az egyetemen hangzott el például, Kund egy tanárának szájából, máig furcsállom). Tehát nem tudják észrevenni azt sem, ha valakinek nagyobb szüksége van az ülésre, leülésre. Annyira félénkek és visszaúzódóak, hogy inkább lelöknek a buszról, mint hogy jelezzék, hogy leszállnának. Igaz, hogy soha egy hangos szót nem hallani, de egy mosolyt sem látni, az biztos.

És akkor ott a másik oldal. Ha az ember belép egy boltba, hangos "Velkááááám mám" -mal (Üdvözlöm, asszonyom) köszönnek, és nem azért mert kék szemem van, mindenkinek így. Odajönnek, hogy segítsenek, követnek 5 centiről, hogy ha netalántán segítségre van szükségem, azonnal ott legyenek. Ha a bolt jól megy, akkor viszont se Velkám, se mosoly. Talán ezt a mosolytalanságot viselem legnehezebben.

Szóval hallottam én már azt, hogy a magyarok udvariatlanok. Azt hiszem, itt pláne udvariatlanok az emberek, vagys nagyon más a kultúra. Semmi tisztelet, semmi előzékenység.

Viszont bárkit bárhol fel lehet jelenteni, lehet a buszon mobiltelefonnal fényképet csinálni az épp ebédjét majszolgató utitársról (mert enni ugyebár tilos a járműveken) - és ezt a képet be leht küldeni egy napilapba, ahol aztán másnap okító szándékkal megjelenik.

Annyira összevissza ez az etika itt, hogy na. Ember legyen a talpán aki kiigazodik. Vagy kutya.

2009-09-05

egy kis Hungaricum



esősen

A képek múlt vasárnap készültek, amikor is egész nap esett, de mi nem bírtuk a bezártságot és mentünk egy kört a mögöttünk lévő Mount Faber nevű gynyörű hegyen (dombon).

A Henderson Waves híd lentről:









A telepen, ahol lakunk:


Száradó ruhák (melltartó és felmosórongy a szakadó esőben):



Kocsimosás tilos, ha véletlenül a szükség pont a dzsungel közepén hozná:

Egy másik Szingapúr

Végre végre végre! (avagy "tudtam, tudtam, tudtam!")

Szingapúrnak VAN másik arca, vannak olyan emberek, akik fontosnak tartják a művészetet, a kultúrát, a jó beszélgetéseket. Nem tudom, hány ilyen hely lehet, de egy ez:

http://www.post-museum.org/

Egy pici galéria Little India szélén, tuti vegetáriánus étteremmel a földszinten, mellette galéria, felül előadóhelyiség. Megidézi a magyar romkocsmák hangulatát. Tegnap itt voltunk, ugyanis a művész barátaink itt beszéltek munkásságukról. Így:

http://www.post-museum.org/dorkbot/index.html

A négy elaőadó közül egészen közeli barátaink Luis és Anne-Marie. Igazából talán azt is állíthatjuk, hogy egyetlen barátaink még egy másik házaspárral egyetemben.

Itt Luis:

Itt meg Anne-Marie:


Művészekről művészfotók. Mégsem akartam belevakuzni a szemükbe.

Szóval mindketten gamedesign-ban utaznak, vagyis számítógépes játékok megtervezésével foglalkoznak. Én azt hittem, ilyen elvetemült kocsiüldözős meg lövöldözős játékokat csinálnak, de nem, mindenféle elvont grafikákat a tér meg az idő megjelenítésére, és tök érdekes volt az egész. És jó volt, hogy csak olyan emberek voltak ott, akiket ez érdekel, nem a lövöldözés meg a kocsiüldözés. És mitöbb, voltak helyiek is, ami számomra elégtételt jelentett. Nem lehet, hogy itt mindenkit csak a vásárlás meg a számítógépezés érdekeljen... ööö... vagyis... szóval, na.

Jó dogok és kézi vezérlés

Tegnap nagy buli volt nálunk, ahol és amikor is megemlítettem, hogy írom-írjuk ezt a blogot. Azt is hozzátettem, hogy be kell látnom, ennek a blognak az írása leginkbb az én kultúrsokkom könnyítését szolgája majd, leginkább negatív élményekkel lesz tele.

Hogy miért van kultúrsokkom, azt nem nagyon tudom megmagyarázni. Azt azért elég gyenge kifogásnak tartom, hogy "mert minden olyan más". Ez persze igaz, de mindig mindenhol más, és ez benne a jó. Mármint azoknak, akik tudnak alkalmazkodni.

Nem igaz, hogy Szingapúrban élni rossz. Ha Magyarországgal vetjük össze, sokkal magasabb életszínvonalon tudunk itt élni, nagy általánosságban. Mert mondjuk, olyan lakásra nem telik, ahol a fürdőszoba rendelkezik zuhanyzótálcával, a konyha meg sütővel, mert az átlag szingapúri otthonokban ez a kettő (számunkra nagyon is "alap") általában nincs. Megtehetnénk, hogy minden pénzünket egy ilyen "luxus" lakásra költjük, pláne mert ezzel már medence is járna, de mi inkább utazunk. És ahol lakunk, az így is tökéletes zuhanyzótálca és sütő nélkül is. Erről tegnap az egyébként luxusban tengődő barátaink is megerősítettek.

Szóval magasabb az életszínvonal, sok a technikai kütyü, és mindig meleg van. Engem személy szerint a felhők elképesztő formái ejtenek ámulatba minden nap. Nagyon jókat lehet olcsón enni, és reggelente éktelen madárnótára ébredünk. A dzsungel kb 100 méterre van, a tenger pedig 500.

Egyelőre képtelen vagyok rájönni, hogy működik ez a képbeszúrás)

Ezen a képen tehát látszik a felhő, meg a tenger is, igaz csak egy nagyon picit de akkor is ott van a nagy ház mögött. És mi ez a nagy házat látjuk a folyosónkról...

És akkor a kézivezérlésről. Kund hívja így azt a fajta boltos személyzetet, aki nagyon kedves és segítőkész, csak épp nem egészen jól képzett. Most minden rosszindulat nélkül. Szóval, ami Szingapúrban nehéz, az mind az itteni lakosokhoz kötődik. Hozzáteszem, biztos nekik is ugyanilyen nehézséget okoz egy zsémbes fehér nő, aki számukra érthetetlenül nem olyan hálás, ha pl felhívják a figyelmét a buszon lévő lépcső veszélyeire... Itt valójában az emberek nagyon elkényeztettetek, hiszen mindig mindent megmondanak nekik (fogózkodjanak, mert kanyarodik a metró, stb). Ezért aztán amit jól tudnak, abban ügyesek, és gyorsak, de elég egy kérdés vagy kérés és a folyamat szétesik. Pl én nagyon nem szeretem, hogy minden egyes péksüteményt külön zacskóba raknak, pláne, ha ugyanolyanból kérek többet. Az átlag szingapúri, ha nem kap midegyikhez külön nájlont, felháborodik. A pékségekben külön erre specializálódott hölgyek rakják nagyon gyorsan a kért sütiket külön-külön. Ha viszont én azt mondom, hogy elég lesz egy zacskó, nem értik. Többször gondoltam már azt, hogy jobb lenne, ha nem szólnék egy szót sem, sokkal gyorsabban végeznénk, de persze a minimális környezettudatosságom nem engedi, hogy visszakozzak.

Tegnap a kézi vezérlés (most egy szó vagy kettő?) egy nagyon szép példáját tapasztalhattam meg. Én jól szórakoztam (és nem vesztettem el a türelmemet, ami meglepő), a következő történt:

A Vivo Cityben sétálgattam (nagy bevásárlóközpont a Harbourfront megállónál, ha valaki errejárna) (mégiscsak informatív blogot írok), amikor is ráakadtam egy DVD boltra, és betértem. Kb egy pillanat múlva a következőn akadt meg a szemem:

Hát természetesen nem állhattam meg, hogy kedvenc magyar filmemet kínai felirattal ne vásároljam meg! Ugyanott sikerült szert tennem az Apám nevében c, régóta keresett filmre, valamint a Jó reggelt Vietnam c gyerekkori kedvencre. Látható ebből, hogy a boltban több különlegességet is árultak. Ezen felbátorodva, gondoltam, mgkérdezem, van-e esetleg Asterix is, mert azt is szívesen bevinném a suliba megmutatni. Odamegyek a kasszához, a kedves későtinédzser kiszolgálók éppen reggeliznek. Kérdezem: nincs véletlenül Asterix-film? Kedves későtinédzser értetlenül néz. Mondom, az a francia... Ja, francia? Akkor nincs. Mondja a későtinédzser.

Gondolom magamban, hát ez igen érdekes, magyar filmjük van, francia meg nincs? Odalépek megint. Mondom, kezemben a Csakszex-szel: magyar filmjük van esetleg? Későtinédzser (angolul): Magyarország? Az filmcím?

Erre én: Megnézné a számítógépben, hogy van-e Asterix?

Mit ad Isten. Volt. Épp csak franciául, kínai felirattal, én meg egyikben sem vagyok erős. És nem haragszom én a kedves későtinédzserre, nyílván éhbérért feláldozza a szombat délelőttjét. És végülis meg is találtuk, amit kerestem, nem?

44 - augusztus 9.

Szingapúr a múlt héten ünnepelte 44. születésnapját. És itt az ünneplést nagyon komolyan veszik.

Már hetekkel előte gyakoroltak. A repteret lezárták, és minden gép egy órával később indult az egyik szombaton. Késő délutánonként szuperszónikus gépek húztak el az ország felett, hatalmas zajjal, majd megjelent egy helikopter a nemzeti zászlóval:

z ablakokban megjelentek a zászlók kilógatva. Mindenhol.

s mindez hetekkel az ünnep előtt. Lehet, hogy a mi augusztus 20-ánk már annyira bejáratott, hogy gyakorolni sem kell? Igaz, nekünk nem a 44....

Magán, az ünnep napján sajnos nem voltunk itthon, inkább elmenekültünk Borneóra.

Szóval, ha van népnemzeti érzés, az itt tetőfokára hág. Az újságokban (vagyis abban az egyben, ami angolul van...) félméteres képek jelentek meg az ünnepi hangulatról, résztvevők nyilatkoztak, hogy milyen felemelő érzés egy ilyen csodálatos nemzetnek a tagja lenni.

Az ünnepség mindenféle látványossága mellett ami számomra érthetetlen volt, az a Nemzeti Dal (?) elmondása volt, 8 óra 22 perckor (este). Olyasmi lehet ez, mint a mi Szózatunk. A nép megállt egy pillanatra, és mindenki szívéretett kézzel szavalta a következőket (gondolom, ki-ki a saját nyelvén):

The words of the National Pledge are:

We, the citizens of Singapore Mi, Szingapúr polgárai,

Pledge ourselves as one united people, vállaljuk, hogy egy egyesült népként,
regardless of race, language or religion, rasszra, nyelvre és vallásra való tekintet
to build a democratic society, nélkül demokratiukus társadalmat építünk,
based on justice and equality, ami igazságon és egyenlőségen alapul,
so as to achieve happiness, prosperity and hogy boldogságot, jólétet és fejlődést érjünk
progress for our nation. el a nemzetünk számára.

Malay original

Kami, warganegara Singapura,
sebagai rakyat yang bersatu padu,
tidak kira apa bangsa, bahasa, atau ugama,
berikrar untuk membina suatu masyarakat yang demokratik,
berdasarkan kepada keadilan dan persamaan
untuk mencapai kebahagiaan,
kemakmuran dan kemajuan bagi negara kami.
Chinese translation
我们是新加坡公民,
誓愿不分种族、言语、宗教,
团结一致,
建设公正平等
的民主社会,
并为实现国家之幸福、繁荣与进步,
共同努力。
Tamil translation
சிங்கப்பூர் குடிமக்களாகிய நாம் இனம்,மொழி,மதம்
ஆகிய வேற்றுமைகளை மறந்து ஒன்றுபட்டு,நம் நாடு
மகிழ்ச்சி,வளம்,முன்னேற்றம் ஆகியவற்றை அடையும்
வண்ணம் சமத்துவத்தையும்,நீதியையும்
அடிப்படையாக கொண்ட ஜனாயக
சமுதாயத்தை உருவாக்குவதற்கு
உறுதி மேற்கொள்வோ!

Na szóval ezt mondták, szívretett kézzel, 8.22-kor. Számomra az az érdekes, hogy többen, a Straits Times által megszólított emberek közül meghatódottan idézték ezt a pillanatot, amikor is a valaha régen az iskolában megtanult szavakat most először idézték fel...
Ha ez a nemzeti fogadalom, szózat, stb, érdekes, hogy ilyen ritkán van alkalmuk elmondani...
Egyébként is, úgy az egész különleges. Ha otthon azt nyilatkoznám egy újságnak, hogy könnyek gyűltek a szemembe a Himnusz hallatán augusztus 20-án (ami egyébként velem megesik, elsősorban olimpiai közvetítések idején), politikai vita keveredne belőle.
Itt nem keveredik politikai vita, mert itt nincs politika. Erről majd egy későbbi bejegyzésben. Mindenesetre boldog 44-et, Szingapúr.

Akkor tehát

Eljött a nap, hogy élményeinket külön rendbe szedve tálaljuk. Kicsit még tartok a személyes bejegyzésektől, de lehet, hogy egy idő után majd családtagok, barátok nevei-lépei is felkerülnek. Elsődlegesen azoban az a cél, hogy segítsünk azoknak, akik Szingapúrba látogatnának, felvilágosítást adjunk, ilyesmi. Azoknak meg, akik nem jönnének ilyen messze, azoknak csak kellemes olvasást kívánunk szolgáltatni. Ja, és elvileg angolra is lefordítjuk...majd...

agyarázat a blog címére: antikváriumból vettük Joseph Conrad: Almayer légvára című, Borneón játszódó könyvét. A lapok között találtunk egy fecnit, amin ez áll: Gőzpingvin 452 5151... meg még több szám...)

újrakezdjük

Sajnos a másik blog nem vált be, képtelen voltam rájönni, hogy hogyan lehet felrakni képeket, úgyhogy akkor a kísérlet itt folytatódik.. jó szórakozást!